[...] nem azon kéne törni a fejüket, hogy miként lehetne még 40-50 milliárddal többet költeni, pótlandó a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséből kieső pénzeket - még akkor, sem ha ezt szívesen hallják a választók -, hanem azon, hogyan lehetne évente 2000-2500 milliárddal mérsékelni a kiadásokat, hogy utána ennek megfelelő adócsökkentéssel ismét versenyképessé lehessen tenni a magyar gazdaságot.

Simor András (Nemzeti Bank elnöke) cikke a Népszabadságban. Egy másik idézet:

Ezzel kapcsolatban javaslom a manapság hozzánk hasonló helyzetben lévő országok szabályozását áttekinteni, nem pedig az Európai Unió fejlettebb országaihoz vagy akár átlagához viszonyítani helyzetünket, mert mi jelenleg nem ott-, és ami még rosszabb, nem is oda tartunk.

…

Az ország politikai és gazdasági elitje, tudományos, műszaki és humán értelmisége számára adva van a feladat: Magyarország felzárkóztatása a mellettünk egyelőre egyre gyorsuló ütemben elsuhanó Európához.

Mint minden külföldön élő (gondolom) én is rendszeresen játszom a gondolattal, hogy mi lenne ha visszaköltöznénk Magyarországra? Végülis, manapság, Magyarország az Európai Únió tagja, az a rendszer amit hajdanán magam mögött hagytam már a múlté. És aztán mindig van valami, ami visszariaszt. Az elmúlt néhány hét eseményei, az a kép amit az ember, legalábbis kívülről, kap az országról ezek közé tartozik…

Adott egy politikai hatalmon levő réteg, amelyik ugyan (szerintem) értelmesnek tűnő reformokat akar végigvinni (bár a részleteket nem látom át) de egy politikai amatőr stílusában, hiszen végig akarják verni ezeket a lakosságon anélkül, hogy ez utóbbi értené. Az elhíresült Öszödi beszéd csak a jéghegy (látványos) csúcsa volt; az egész politikára valahogy rányomja a bélyegét egy fajta „mi jobban tudjuk, higgyék csak el” stílus.

Aztán adott egy ellenzék, amelyik ezt a hibát nemcsak kihasználja (ami még rendben lenne, az a dolga, hiszen ellenzék), de ezt megspékeli egy hihetetlen méretű populizmussal, hazugságok sorozatával (az Öszödi beszéd által emlegett hazugságok méltó párjai), az ellenségesség elképzelhetetlen kiélezésével. Mert hát ugyan kérem, ki hiszi el azt a mesét, hogy Magyarországon ingyenes egészségügy volt, van, vagy lesz? Hálapénzről nem hallottunk még? Vagy ki fogja elhinni, hogy Magyarországnak, egyedülálló módon, sikerül egy igazán világszintű egyetemi oktatást ingyenesen megteremteni (fizetek én szépen tandíjat a fiam egyetemi tanulmányaiért, pedig nem az ultraliberális Amerikában élek, hanem a nyugat-európai Hollandiában…).

Eredmény: népszavazás dömping. Megmondom őszintén, hogy nem szeretem a népszavazás intézményét, hiszen az esetek 90%-ban az emberek nem a feltett kérdésre válaszolnak, hanem belpolitikai állapotok alapján szavaznak. Így volt ez, például, a maastrichti szerződésre kiírt francia népszavazáson, az európai alkotmányra kiírt francia és holland népszavazásokon; a mostani magyar népszavazáson sem volt ez másként. Ez kormányváltó népszavazás volt, ahogy ezt az Orbán nyíltan meg is mondta. És majd jön a többi, egyik a másik után. És, majd ha az Orbán hatalomra kerül, akkor majd az MSZP fog népszavazást kezdeményezni, hiszen néhány százezer aláírást összegyüjteni nem nagy kunszt. A parlamenti demokrácia, a parlameterek véleménye nem érdekes, majd népszavazásokkal eldöntünk mi mindent… Az eredmény pedig: politikai káosz.

Eredmény: eltüntek a politikai ellenfelek. Ma már csak ellenség van; emberi méltósággal politizálni szinte már nem is lehet. Nem meggyőzendő vagy, uram bocsá’, egyszerűen leszavazandó politikai ellenfelek vannak; nem, ellenség van akit el kell pusztítani. (Ehhez képest még egy olasz parlamenti vita is felüdülés, hollandról nem is szólva. Pedig láttam itt órákig tartó, nagyon kemény, a kormány bukásával végződő vitákat…)

Eredmény: a politikai frazeológiában olyan fogalmak és megjegyzések váltak mindennapossá, melyeknek súlyát már nem is fogja fel a mindennapi átlagember. Néztem a HVG által felvett videót; nem tudom ki beszélt (nem is érdekel), de az ilyen megjegyzések töredékeiért máshol becsületsértésért jelentenének fel embereket. Elhangzik a „Gyurcsányt a Dunába, Demszky-t utána” szlogen; Magyarországon, úgy látszik, ez is rendben van. (Tudom, ezt nem a hivatalos ellenzék mondta, de elhatárolta magát ezektől valaki?) Mint ahogy ma már rendben van az is, hogy a magyar lakosság egy részében borzalmas emlékeket ébresztő Árpádsávos zászló szinte elfogadott szimbólummá vált.

Eredmény: az ország kockázati megitélése romlik. Na persze. Ha valakinek van befektetni való pénze, nem hiszem, hogy Magyarországon alapítana céget. Ki tudja, hogy a következő kormány nem fogja-e teljesen megváltoztatni a gazdasági/jogi környezetet. Hiszen, ha a jelenlegi kormány „hazaáruló”, akkor persze ez lenne a logikus, nem? Na és persze a rákövetkező kormány megint mindent meváltoztathat, hiszen… Nem. A kockázat túl nagy; Budapest szép város, a magyar nép nagyon értelmes de, mondaná a lehetséges befektető, köszönöm szépen, a pénzemet nem fogom kockáztatni…

Nem tudom hogyan tovább. Talán valóban az lenne a jobb, ha előrehozott választások lennének. Semmi bizalmam Orbánban és társaiban, és szerintem egy Fidesz kormány alatt sem lenne jobb a gazdasági és politikai helyzet. De ha egy néhány év eltelne egy Fidesz kormány alatt minden eredmény nélkül, akkor talán a lakosság rájönne, hogy valami alapvetően más kell, új, józan, szakértelemmel rendelkező pártok és politikusok, akik talán végre nyugalomba tudnák kormányozni Magyarországot. A jelenlegi helyzet nem nagyon tartható.

Addig is… most még nem költözök vissza.

Gyermekkoromban a kivételezettek közé tartoztam, amennyiben minden évben utazhattam “nyugatra” nagymamámhoz már a hatvanas években is. Így aztán gyermekkorom kitörölhetetlen emlékei közé tartozik a hegyeshalmi határátkelőhely azokból az évekből. Befut a vonat az állomásra, géppisztolyos határőrök veszik körül, járőrök cirkálnak az állomáson, határőr és vámőr tisztek szállják meg a vonatot mindenkit beparancsolva a vasúti fülkékbe, hosszas kérdezősködés, csomagok ellenőrzése, az összekuporgatott valutából vásárolt (sokszor igen mindennapos) árucikkek ellenőrzése… Mindenki gyanús (“minek utaznak ezek egyáltalán?”), mindenki ideges és még a legártatlanabb is fél. Mindez nemcsak a “nyugati”, pld. hegyeshalmi határon volt így: a testvéri Csehszlovákiába való utazás ugyanevvel járt, avval a nem jelentéktelen különbséggel, hogy a dolog duplán zajlott, nevezetesen a magyar és a csehszlovák oldalon. Az évek folyamán, a gulyáskommunizmus előrehaladtával, mindez persze enyhült (legalábbis a magyar oldalon, a csehszlovák oldalon kevésbé), de azért sohasem tünt el. Fegyveres őrök, a “mindenki gyanús” hozzállás megmaradt 1989-ig.

Mindez persze mélyen belémívódott, hiszen 6-7 évesként éltem meg a “határfász” egyik fénykorát. Emlékszem, hogy amikor a rendszerváltás után először mentem újra Budapestre (francia útlevéllel), és ott találtam magam a ferihegyi határellenőrzésen, bevallom, hogy bizony igencsak ideges voltam. Semmi okom nem volt rá, de az ösztöneimnek nem tudtam parancsolni. Az emlékek még éltek.

Miért írom mindezt? Mert, Shengennek hála, holnaptól mindennek még a nyoma is történelemmé válik. Amszterdamból elutazhatok Budapestre vonattal vagy kocsival, és senki sem fogja az útlevelemet kérni. A vonat, adott esetben, meg sem áll Hegyeshalmon. Átsétálhatok a komáromi vagy esztergomi hídon Szlovákiába, és a kutya se kérdi, hogy ki vagyok és miért megyek oda ahova megyek.

Európa működik. Végre.

Múlt hétvégén lemásoltam a Webről a Fidesz programját, amit szombaton jelentettek be nagy csindadrattával. A programot úgy állították be mint az elkövetkezendő évek (évtizedek?) programját egy “Erős Magyarország” létrehozatalához. Elolvastam, és… nem tudtam, hogy voltaképpen mit olvasok. Ez egy kormányprogram? Ez alapján van a magyar polgár hivatva eldönteni, hogy a Fideszre szavaz-e vagy sem? Hát…

A (közel száz oldalas) szövegnek csak kb. 10 százaléka tartalmaz igazán konkrét tervezeteket. Van szó egy új Széchenyi tervről (túl sok részlet nélkül), egy Szent-Györgyi Albert ösztöndíjalapról a külföldön élő kutatók otthoni tevékenységének megkönnyebbítésére, családi adózásról, meg még néhány hasonló tervezetről. (Semmi problémám nincs ezekkel.) Benne vannak az egészségügyi reformmal kapcsolatos kritikák (vizitdíj, stb.): semmi meglepő. De, mint mondtam, ez a szövegnek csak kb. 10 százaléka. A többi: általánosságok és szlogenek.

Általánosságok, amivel mindenki egyetért. Teljesen véletlenszerűen kiválasztottam egy részletet: “A Fidesz olyan közös európai energiapolitikát szorgalmaz, amely garantálja az ellátás biztonságát, az Unió beszerzési forrásainak bővítését, a kiszámítható és megfizethető árakat, továbbá az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásának mérséklését, a természeti környezet megőrzését és az energiafelhasználás ésszerűsítését.” Hát persze! Ki az aki manapság nem ezt akarja?

És hát persze politikai szlogenek a jelenlegi koalícióról, például: “a szocialista-szabaddemokrata kormánynak nincs elképzelése a jövőről”, “Hazánk újjáépítése érdekében össze kell fognia mindenkinek, aki a gyűlölet politikája helyett békét és nyugalmat, a hazugságok és hatalmi arrogancia helyett felelős kormányzást […] szeretne Magyarországon”. Ismert szólamok, mindenfajta megalapozás, indoklás, érvelés nélkül. Ez nem kormányprogram; ez választási manifesztum.

Félreértés ne essék: nem a Fideszt kritizálom. Ha az MSZP, az SZDSZ, vagy az MDF egy hasonló irattal jelenne meg, akkor igencsak hasonló lenne. Sok-sok általános, és mindenki számára vonzó ígéretek sokasága, sok szlogenszerű odavágás a politikai ellenfélnek (vagy használjam inkább az “ellenség” szót?), és csak néhány tény, szám, konkrétum. A Fidesz semmi mást nem csinál, mint az általános politikai stílust követi. A választópolgár pedig… nem világos minek az alapján választ.

Természetesen mindez nem is magyar jelenség, a polgári demokrácia és a választási rendszerek kitermelik az ilyesmit. De azért mindez eszembe juttatja két régebbi, a holland parlamenti választások idején írt blogomat a “Holland választások érdekes magyar tanulsága” és “Holland választások érdekes magyar tanulsága (folytatás)” címmel. A Fidesz programot olvasva az akkori tanulságok még mindig érvényesek, változatlan formában. Talán valamikor ezek  is megvalósulnak Magyarországon…

Néhányan talán még emlékeznek a fantasztikus Syrius koncertekre a Bem rakparton vagy a dunai hajókon… Sajnos sohasem találtam nyomát a Weben és nem tudom, hogy létezik-e felvétel egyáltalán. De azért megtaláltam az egyedüli magyar kiadású lemezének egy darabját a YouTube-on. Ez is több mint semmi…:

Köszönet illeti a “machinebacon” nevű YouTube felhasználót…

Eredetileg egy bloglapom volt, amelyen váltakozva írtam angolul és magyarul. Ügyetlen megoldás volt; a magyarul nem értő olvasók számára kellemetlen lehetett… Végül valaki szóvá is tette. Kedvesen és udvariasan tette, de világos, hogy a dolog egyértelműen zavaró volt neki. Úgyhogy… elhatároztam, hogy különválasztom a magyar és angol blogomat. Remélem a dolog evvel tisztább lesz…

Könnyebb referencia kedvéért idemásoltam a 2007-ben írt tisztán magyar blogjaimat. Nem volt sok…

Mai Népszabadság on-line cikkei: 600 újabb tagot avat október 21-én a Magyar Gárda; a cikkben egy utalás arra, hogy a kuruc.info hídblokádot szervez; végül Ormos Mária kítűnő cikke a nyilas hatalomátvétel évfordulója alkalmából. Egy kissé hátborzongató Ormos Mária cikkét olvasni az első két hír alapján.

És egy másik hír, habár nem mai: a Sky Europe légitársaság kivonult Budapestről. Nem üzlet nekik: nem utaznak elegen Budapestre (a pesti szállodák is, úgy néz ki, panaszkodnak). És ezek a dolgok, szerintem, igenis összefüggnek: a fenti hírek, meg persze az egész magyarországi bizonytalanság, belső állóháború, erőszak, lappangó antiszemitizmus (vagy nem is lappangó; Pesten olyan könyveket árulnak a köztereken amelyeket az itteni, vagyis holland piac már rég kivetett magából), stb. alapján miért akarna a holland, belga,vagy francia átlagember odamenni, esetleg befektetni, üzletet kötni? Van más, sokkal harmonikusabb hely…

(A blog eredeti megjelenési helye az angol nyelvű blogomon volt)

Dávid Ibolya szombat reggeli riportja a rádióban; elérhető maga a riport de a rádió honlapja is ad egy rövid összefoglalót:

„az a zsákutca, amit a politika az elmúlt néhány ciklusban kitaposott az országban, tönkretette az országot gazdaságilag, tönkretette az emberek mindennapi közérzetét”. A politikus szavai szerint ezen változtatni csak az a néhány politikus tudna, aki „kivette a részét az árokásásban, a hisztériakeltésben és a gyűlölködésben.”

Hát igen. Mélyen egyetértek. Már egy ideje úgy vélem, hogy az egyedüli tisztességes politikus Magyarországon bizony Dávid Ibolya; mondom ez akkor amikor biztos, hogy nagyon sok mindenben nem értenék egyet vele. De ő az egyetlen előtérben lévő politikus aki, szerintem, tiszteletet érdemel. A többi (akár ellenzék akár nem), hát, szóval,…

A szomorú dolog az, hogy a Dávid Ibolya által képviselt, józan, középen álló, tisztességes politikai kultúra mindenütt háttérbe kerül, és eltűnik a nagy „vetélkedő” pártok között. Így szorult háttérbe Hollandiában a D66 párt, így veszített Franciaországban François Bayrou (és még jobban veszíteni fog holnap, a parlamenti választásokon…), és vannak további példák. Ezeknek a józan hangoknak, valahogy, nincs keletje…

(A blog eredeti megjelenési helye az angol nyelvű blogomon volt)

Néhány nappal ezelőtt Finnországban jártam. Nem először vagyok ott, de minden alkalommal megcsap a Finn nyelv dallambeli rokonsága a magyarral. Ha az ember nem figyel oda és csak a „háttérzajt” hallja (az utcán, a TV-n, stb), Magyarországon érzi magát. A finnek angol kiejtése is nagyon gyakran azonos a magyarok angol kiejtésével. Tudom, hogy a nyelvtani struktúrában is sok az azonosság, de a nyelv dallama már önmagában is elárulja a rokonságot.

A dolog azért különösen érdekes, mert minden rokonság megáll a nyelvnél. A finnek kultúrája, szociális viselkedése, még fizikai kinézete is annyira különbözik a magyartól, hogy az emberben automatikusan felmerülnek kérdések. Hogy lehet ez? Hogy lehet két ennyire hihetetlenül különböző népnek ennyire egyértelműen rokon nyelve?

Az egyik vendéglátómmal beszélgetve a dolog világosabbá vált. Az ő leírása szerint a finn az egyik genetikailag leghomogénebb nép Európában. Habár Finnország többször volt mások fennhatósága alatt (svédek, oroszok), nem volt igazán keveredés. A svédek és az oroszok számára ez egy, modern szóval élve, gyarmat volt, de nem volt letelepedési célpont (habár van ott egy kicsiny svéd kisebbség). Vendéglátóm kicsit sanyarú megjegyzése szerint: „végül is ki akar erre a lehetetlen földre jönni élni?”. Mindez éles kontrasztban a magyarokkal: hiszen, mint tudjuk, itt éltek szlávok, hunok, avarok a magyar törzsek bejövetele előtt, majd jöttek ide kunok, németek, törökök, mongolok, zsidók, románok, és még ki tudja mások. És ezek mind genetikailag összekeveredtek genetikailag (és persze kulturálisan is). Voltaképpen csoda, hogy a magyar nyelv, mint egyértelműen finnugor nyelv, megmaradt. De persze ez azt is jelenti, hogy igen kevesen lehetnek ma Magyarországon (és a környező országokban) akiknek akár egyetlenegy őse a magyar törzsekkel jött volna be a Kárpát medencébe… A többségnek az eredete kideríthetetlen, követhetetlen. Nesze neked ősi magyar sámánvallás, meg kopjafej, megy ilyesmi! Ami persze igencsak megkérdőjelezi a harcos magyarkodás értelmét, ami, sajnos, oly erősé vált az utóbbi időben…

(A blog eredeti megjelenési helye az angol nyelvű blogomon volt)

Ez roppant elegáns jellemzés Orbán Éva történész szájából hangzott el március 6-án. Az apropó az árpásávos zászló körüli vita, miszerint elfogadható-e az árpádsávos zászló nyilvános használata avagy sem. Orbán Viktor (kénytelen vagyok a teljes nevet kiírni, merthogy a két Orbán nem ugyanaz…) és társai meg próbálják győzni a világot arról, hogy természetesen igen, hiszen az árpádsávos lobogó régi magyar szimbólum; az, hogy a nyilasok is használták, csak egy félremagyarázás. Hiszen a Szálasiék a saját címerükkel ékesítették azt (mondá Orbán Viktor), illetve nem is igazán az eredeti árpádsávos lobogót használták, hanem annak egy változatát (mondá Orbán Éva). És hát, ugye, „a kettőt nem tévesztheti össze, aki nem vak és nem hülye”.

Az angoloknak (azt hiszem inkább az amerikaiaknak) van egy nagyon tömör kifejezése, amelyet magyarul nehéz visszaadni: „She does not get it”. Valami olyasmit jelent, hogy az illető, úgy látszik, nem igazán érti a dolog lényegét. Hiszen világos, hogy a dolog itt nem azon múlik, hogy pontosan mi a zászló geometriája, hanem azon, hogy milyen érzéseket kelt az emberekben. Néhány évvel ezelőtt, amikor első alkalommal jártam Koreában, vettem egy helyi várostérképet Szöulról. Megdöbbenve vettem észre, hogy a térkép tele van horogkeresztel. Eltartott néhány percig amíg leesett a tantusz, miszering a swastika egy ősi szimbólum, és az ázsiaiaknak még mind a mai napig az (és ezt én tudtam, de az első reakcióm mégis az volt ami). A térképen a horogkeresztek egyszerűen a buddhista szentélyeket jelezték. De, egy európai számára, a horogkereszt egyszer s mindenkorra összefonódott a fasizmussal, a háború borzalmaival, a holocaust-al. Mindez annak ellenére, hogy a fasiszták által használt horogkereszt nem teljesen azonos az eredeti szimbólummal (a koreai változat ellenkező irányban van és nincs 45 fokkal megdöntve). Én, aki nem éltem meg a háborút, és akinek a holocaustról való ismeretei csupán családi, irodalmi és történelmi élményekre támaszkodik, mégis így reagáltam; csak elképzelni tudom hogy reagált volna valaki a szüleim korosztályából.

És természetesen erről van igazán szó az árpádsávos lobogó esetében is. Akár akarjuk akár nem, sokak számára ez a szimbólum összefonódott a legsötétebb magyar mozgalmak egyikével. Aki ezt nem látja az… én inkább azt mondanám, cinikus…

(A blog eredeti megjelenési helye az angol nyelvű blogomon volt)